Vadhús – az elfeledett szenvedély

Rég letűnt korok óta egyszerre ékesít fejedelmi lakomákat és lopja be a legegyszerűbb hajlékba is az ünnepet. Ő a királyi bőség és a nélkülöző orvság, a mesteri összetettség és a szerény egyszerűség.

Ősi tehát, de egyszerre újszerű is, hiszen messze felette áll egyéb étkeinknek nemcsak élvezeti értékét, de egészséges voltát szemlélve is. Benne van a vidék illata, a végtelen táj szabadsága, a mezők füvének zsengesége és az erdők nyugalma. Benne van a tavasz zsongása, a nyár bősége, az ősz ezer színe és a tél hófehér tisztasága. Kényezteti lelkünket és vigyáz testünkre.

Igazán sok arca van: lehet fürge nyúl vagy gondos vaddisznó, zajos fácán vagy hegyjáró muflon. Lehet titokzatos szalonka vagy félénk őz, sebes vadkacsa vagy nemes szarvas. Mind-mind más és mégis egy.

Mivel vad, tudni kell vele bánni! De aki szót ért vele, annak magával ragadó élményt ajándékoz. A hozzáértő szemében száz meg százféle pompás ínyencség, nagyszerű étek szunnyadó lehetősége. És bár manapság homály fedi a sokszínű paletta jó részét és életünket méltatlanul ritkán ékesíti, hiszem, hogy érdemes leporolni a korábban oly szívesen használt többi árnyalatot is. Hisz’ a remekmű lehet párolt vagy grillezett, pácolt vagy töltött, leves vagy pástétom, ragu vagy kocsonya, paprikás vagy vagdalt. Lehet bármi, amit a képzelet és a merészség megenged. Fedezzük fel hát ismét az élvezet ezer régi-új ízét, hogy újra meg újra elégedetten nyugtázhassuk: ez azért mégiscsak Vad!

Kilvinger László
üzemvezető
Zselicvad